MEGHÍVÓ - Pro Iuventute 2019

| Híreink

A SZILÁDY ÁRON TÁRSASÁG 1994-ben kezdeményezte a kiskunhalasi nevelési-oktatási intézmények körében, hogy a végzős tanulóifjúság – Kiskunhalas díszpolgára – Nagy Szeder István által kidolgozott és alkalmazott „halasi norma” módszerrel válassza meg, jelölje egy kedves tanárát „az ifjúságért” emlékdíjunkra (Pro Iuventute). Az elmúlt huszonöt évben folyamatosan megvalósult ez az ünnepi programunk, köszönhetően mindazoknak, akik kitartó szeretetükkel és hitükkel segítették a halasi diákközösségeket. Példát mutattak emberségből, szakmai hivatásukból.

Idén, május 30-án, csütörtökön 16 órától
a Szilády Áron R eformátus Gimnázium
dísztermében kerül sor
a „PRO IUVENTUTE 2019” díjátadásra
és jubileumi programunkra.

A díjak átadása ünnepélyes keretek között valósul meg, ahol a köszöntők után az első, majd a második alkalommal díjazottak vehetik át EMLÉKÉRMÜKET. Ezután a harmadik esetben megválasztott pedagógusok EMLÉKDÍJBAN részesülnek. Hagyományaink alapján, a díjazottakról méltató gondolatokat, laudációt az intézményvezetők tartanak, mintegy 3-5 percben. Az ünnepi programunkat közös csoportkép, sajtószereplés és fogadás zárja.

KiskunHalas, 2019. május 7.
Lukács László elnök


FELHÍVÁS

NAGY SZEDER ISTVÁN (Kiskunhalas, 1907. március 8. – Kiskunhalas, 1994. július 26.) építészmérnök, kisgazda politikus, helytörté...
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.