MEGHÍVÓ - XXII. társasági közgyűlés

| Híreink

Tisztelt Tagtársam!

Előzetes terveinknek megfelelően, szeretettel meghívom Önt 2015. január 10-én, szombaton 10 órakor a Szilády Áron Református Gimnázium dísztermébe vízkereszti és újévköszöntő XXII. társasági közgyűlésünkre. A közgyűlésen értékeljük a 2014. évi tevékenységünket és meghatározzuk a 2015. évre vonatkozó terveinket.

A levelemhez ismételten csatoltam az adategyeztető ívet. Arra kérem, hogy kitöltve – ha korábban nem tette volna meg - legkésőbb a közgyűlés napján adjon át a Társaság elnökségi tagjainak, vagy juttassa el a székhelyünkre. A későbbiekben a személyes kapcsolattartást telefonon, e-mailben, valamint a már működő honlapunkon keresztül is kezdeményezni szeretnénk Önnel.

A SZILÁDY ÁRON TÁRSASÁG XXII. KÖZGYŰLÉSÉNEK TERVEZETT NAPIRENDJE:

  • Gyülekezés a díszteremben, az új esztendő köszöntése, tagdíjfizetés.
  • A határozatképesség megállapítása Alapszabályunk 4. § (2) bek. figyelembevételével. (Határozatképtelenség esetén a közgyűlést változatlan napirenddel, 30 napon belül meg kell ismételni!)
  • Beszámoló a Társaság 2014. évi tevékenységéről. Előadó: Lukács László elnök
  • A beszámoló értékelése, javaslatok, döntés a beszámolóról, mérlegről.
  • A 2015. évi programterv*, költségvetési terv meghatározása.
  • Pohárköszöntők, vendéglátás a kisdíszteremben.

A napirend fontosságára tekintettel kérem, hogy részvételével segítse elő közgyűlésünket!

* JAVASLAT AZ ÁLLANDÓ PROGRAMJAINKRA 2015

  1. Szilády Emlékkonferencia (március 21., szombat) Szilády Áron 93 éve hunyt el.
  2. 21. Pro Iuventute díjátadás (június 4., csütörtök)
  3. Társasági Legáció (szeptember 5., szombat) Pécs?
  4. Szilády Tudományos Konferencia (november 7., szombat) Szilády Áron 178 éve született.
  5. XXIII. Közgyűlés (2016. január 10., szombat)

Várjuk észrevételeit és további javaslatait!

A közeli találkozás reményében köszöntöm Önt, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT kívánok!
KiskunHalas, 2014. december 29.

LUKÁCS LÁSZLÓ ELNÖK


FELHÍVÁS

NAGY SZEDER ISTVÁN (Kiskunhalas, 1907. március 8. – Kiskunhalas, 1994. július 26.) építészmérnök, kisgazda politikus, helytörté...
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.