Pro Iuventute 2010

| Híreink

2010. június 2-án délután ünnepélyes keretek között adták át a Szilády Áron Gimnázium dísztermében a Pro Iuventute díjakat. Az alternatív pedagógiai díjat a Szilády Áron Társaság alapította és adományozza minden évben annak a Kiskunhalason tanító tanárnak, akit az adott iskola diáksága arra méltónak talált. Ebben a tanévben gimnáziumunkban Juhász Tamás matematika-fizika szakos tanár munkáját jutalmazták Pro Iuventute díjjal az iskola diákjai.

 

 

Első alkalommal emlékérmet kapnak:

Bibó István Gimnázium

Varga Csaba

Bronz érem

KRK. Szilády Áron Gimnáziuma

Juhász Tamás

Bronz érem

Felsővárosi Általános Iskola

Saár Zsófia

Bronz érem

Szent József Katolikus Általános Iskola

Brassóné Szalisznyó Csilla

Bronz érem

Szűts József Általános Iskola

Nagy-Czirokné Horváth Ildikó

igazgatóhelyettes asszony

Bronz érem

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája,

Előkészítő Szakiskolája és Nevelési Tanácsadója

Siha János

Bronz érem

Bóbita Óvoda, Bölcsöde és Logopédiai Szakszolgálat

Varga Margit

 óvodavezető asszony

Bronz érem

Második alkalommal emlékérmet kapnak:

BKMÖ Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (szakiskola)

Nagy Kálmán

Ezüst érem

BKMÖ Vári Szabó István Szakközépiskolája Szakiskolája és Kollégiuma (Szakközépiskolai Tagintézmény)

Kovács Attila

Ezüst érem

 (Harmadik alkalommal díjazott) Emlékdíjat kap:

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium

Sós Erika

Ajándék 3* (tábla)

Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola

Tóth István

Ajándék 3* (tábla)

Kertvárosi Általános Iskola

Rozonics Péter

Ajándék 3* (tábla)

 


FELHÍVÁS

NAGY SZEDER ISTVÁN (Kiskunhalas, 1907. március 8. – Kiskunhalas, 1994. július 26.) építészmérnök, kisgazda politikus, helytörté...
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.