Ván Benjámin: Falusi liba

| Híreink

Ván Benjámin: Falusi liba

Csak a falu alkalmas arra, hogy benne a történésnek éljenek, mert az számon tudja tartani nemcsak az emberek dolgát, hanem az állatokét is. – A város a nép életének a temetője, nagy kohójába összeolvadnak az emberkristályok s amorf tömeggé válik minden s szolgája – mint a vasérc az összeolvasztás után – a kultúrát, ami az ember életének nemcsak segítője, hanem a lelke megölője is. Városban csak divatemberek élnek, akik a nagy sablonba beilleszkednek, míg falun az ember egyéniséggé lehet s különbségeit, nagyszerű dolgait emlegetik nemzedékeken át.

Kuti Kis Lajosék egyetlen leányuk lakodalmában ott voltam én is. Az öregedő házasok nagyon későn kapták, talán házasságuk 17-ik évében leányukat, akinek aztán nagy lakodalmat csaptak, amikor Pap Pista feleségül vette. Mariska különben nagyon kedves, szép leányka volt, csak hát még fiatal, várhatott volna, de a szülők vágytak már vő után, mert az öregedő embernek terhessé vált a nehéz paraszti élet, aztán minden segítség nélkül csak maga győzködött. – A fiatalember vidékről házasodott be a faluba, úgy emlékem Mágócsról. – A lakodalmi vacsorán Illés János bíró úrnak különösen jó kedve volt, s aztán tréfáival csipkedte a boldog örömapát, aki – úgy látja, jó bérest kapott a talpraesett Pistában, aki máris nem a vők meghúzódó magatartásával beszélget, hanem a házas fiak öntudatával rendelkezik is. Nahát ez a rendelkezés még csak annyi volt ám, hogy serkentette a vőfélyt a tálak, az üvegek átrakására, de már mégis csak rendelkezett s nem lapult.

Kuti Kis Lajos bácsinak nagyon tetszett Illés János bíró uram évelődése, fenyegető jóslása, mert a válaszában elmondhatta legalább a vők számára szabott parancsokat, amikből ő sem igen akar engedni. „Haj! Öreg kend már ahhoz, – mondja János bácsi – hogy a vőnek parancsolgasson! Az a maga baja, hogy a lúdja volt éltre valóbb, nem a felesége, aztán a sarjú lány urának az ipamuram nem parancsolgathat ám!” – Kérdem aztán János bácsit, aki szemben ült velem, hogy a lúddal kapcsolatosan mire céloz, mert nem értettem benne a tréfát, pedig azon mindenki nagyon kacagott.

Elmondják aztán többen is, hogy a faluban Kis Kutiék lúdja a leghíresebb állat s azt mindenki ismeri s csodálkoztak rajtam, hogy én még nem hallottam a történetét. Mikor ezelőtt éppen 33 esztendővel Lajos bácsi lakodalma volt, valaki egy jérce libát vitt a lakodalomra, de csak úgy szárnyasan mert a tyúkjai elpusztultak. Minthogy senki más nem vitt lúdat, azt nem vágták le, hanem meghagyták magnak. Különben is érdekesen jegyes volt a liba, mert fehér tollazatában nem volt tarkaság, csak a feje búbja volt fekete, olyan rézsút keresztbe. Ez a lúd aztán a következő esztendőben 10-et tojt s mind ki is költötte s föl is nevelte valamennyit. Gunarat soha nem szoktak mellé hagyni, de az olyan ügyes, hogy mindig talál szeretőt, s aztán azt a ludat házasságuk emlékére meghagyták s az minden esztendőben 10-11-et tojt, de annak soha nem volt még polozsna tojása. Az a lúd ma is él, pedig már most 33 esztendős, éppen mint a Lajos bácsiék házassága.

Elcsodálkoztam a lúd történetén. Nagyon érdekelt maga az állat vénsége s az még jobban, hogy annak a lúdnak az életét az egész falu szamon tartja. Kis Kutiék aztán a ludat tartani szándékoztak, ameddig csak él, egyrészt emlékezetből, de azért is, mert hogy kíváncsiak, ugyan mindig élhet a lúd s meddig tojik, meg aztán tetszik is nekik, hogy az ő lúdjuk olyan híressé vált állat, hogy azt még a falu gyerekei is mind jól ismerik.

Mikor megtudta Lajos bácsi felesége, hogy én olyan nagy érdeklődéssel hallgatom a lúdjuk történetét, még maga is odaült mellém a sok lakodalmi gondja közt s aztán igen részletesen elmondta kedves emlékű lúdjuk történetét s aztán azt, hogy a libáiban volt már sokszor búbos, tarka is, de olyan jele egynek sem volt soha, mint az anyának. Dehogy is gondolta ő eleinte, hogy a lakodalmi lúdjával együtt vénül meg, de most már a világ minden kincséért sem válna meg tőle.

Attól kezdve aztán én is figyelemmel kísértem az öreg lúdat, aki hosszú nyakán olyan büszkén hordta a fekete búbját, mintha tudatában élne jelességének. – Az évek telettek, de nem látszott rajta vénülés. Kora tavaszon a párzó ludak társaságában ő volt a legkacérabb s fiatalos fürgeséggel kellette magát a gunarak körül s el tudta szeretni az élhetetlenebb tojók gúnárját. Aztán a sarjadó parti füveken gonddal vezette évről-évre 10-11 fiát, sziszegve kergette el a gyermekeket családja körül.

Mikor elhagytam Látrányt s Halasra költöztem, meghagytam Mihály Károly bátyámnak, akivel állandó levelezésben maradtam, hogy Kis Kuti Lajosék lúdjáról beszámoljon, ha az elpusztul, mert magam is nagyon kíváncsi voltam, hogy ugyan meddig él.

Károly bátyám aztán – a tréfa kedvéért – minden levelében írt pár sort Kis Kutiék „papos” lúdjáról, – már a fekete sapkájáról hívták „papos”-nak – s el nem mulasztotta volna megírni, hogy egészséges s még néha a tiszteletüket küldők sorába is bevette. Mikor eljöttem Látrányból, a lúd akkor volt éppen 51 éves, de nem látszott meg rajta az idő.

Évek múltak aztán amikor egyszer is Károly bátyám gyászkeretben közli Kis Kutiék lúdjának vesztét. Jelenti, hogy az egész falu gyászban van, – igaz, hogy mindenkinek is van külön siratnivalója a háborúban elesett, fogságba jutott fia és férje miatt, de azért mindenki könnyéből juttat pár cseppet Kis Kutiék „papos” lúdjára is, mert szegény ludat élete 57-ik évében egy katonai autó 3 fiával együtt halálra gázolta. 8 fia megmenekült, mert akkor is, élete utolsó esztendejében 11 fiat költött. – Ezt Mihály Károly bátyám 1944 nyarán írja, ha tréfásan is, de részvéttel, amikor az összeomlás recsegését az érző emberek lelkükben már hallották.

A faluban még egy lúdnak is van egyénisége, nagyvárosokban pedig a rohanó emberek gazdagon, fényesen, hatalmasan is kifakulnak az életből – nyomtalanul!

Szank, 1953. december 20.


MEGJELENT - Lyceum 2022 2. szám

A Lyceum 2022/2. száma letölthető innen

Adó 1%

Támogassa Ön is a Szilády Áron Társaságot adója 1%-val! Köszönjük!
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.