KÖZLEMÉNY

| Híreink

A Szilády Áron Társaság 2020. évi programjait is a COVID járvány miatt bevezetett korlátozások lehetetlenné tették és az elhalasztott „Horthy Miklós kormányzó és kora” c. konferenciánk 2021. évre újra betervezett időpontja ellenére (június 12.) ELMARAD.

A konferenciánk előkészítése során felmerülő számos személyi, tárgyi és technikai lekötések miatt, pl. közreműködők, busz, vendéglátás, postai meghívók, hirdetések stb., továbbá a járványügyi korlátozások feloldására remélt 5 milliós átoltottság elmaradása miatt, továbbá az országos szakmai intézetek, konferenciaszervezők álláspontját is kikérve, be kell látnunk, hogy a június 12-én, szombaton kivételesen a Halasi Csipkeházba tervezett konferenciánk sajnos ismételten nem valósulhat meg. Terveink szerint, 2022-ben már Szilády Áron életművének centenáriuma lesz a szervezéseink középpontjában.

Hetekig maradhat még a 484/2020 (XI. 10.) Korm.r. által előírt, jelenleg is hatályban lévő rendezvény- és gyülekezési tilalom. Az elnökségi ülésünket 2021. május 25-ig írásban tartjuk majd meg, ideiglenesen elfogadva a 2020. évi pénzügyi beszámolót, mérleget és eredménykimutatást. A járványügyi veszélyhelyzetet követően 90 napon belül a Társaság közgyűlése elé terjesztjük a meghozott döntéseket. Nagyon reméljük, hogy azért nyáron enyhülnek majd megszűnnek a korlátozások. 

Inter arma silent Musae
(A háborúban hallgatnak a Múzsák…)
Cicero Pro Milone című beszédéből származó latin szállóige
Marcus Tullius CICERO (Kr. e. 106. január 3.Kr. e. 43. december 7.)

KiskunHalas, 2021. május 12.
Lukács László elnök
Szilády Áron Társaság


FELHÍVÁS

NAGY SZEDER ISTVÁN (Kiskunhalas, 1907. március 8. – Kiskunhalas, 1994. július 26.) építészmérnök, kisgazda politikus, helytörté...
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.