KÖZLEMÉNY - KKK/1/2020.VIII.27.

| Híreink

A Kiskunhalasi Közművelődési Kerekasztal 2020. augusztus 27-én megtartotta első nyilvános ülését. A jelenlévő halasi kulturális célú civil egyesületek vezetőinek, mint Tanácsadók és kulturális szakemberek, mint Szakértők egyértelmű véleménye alapján a Kerekasztal feladatellátást a törvényes előírásoknak megfelelően megkezdte és a munkatervét összeállította.

Egyetértésben, kölcsönös nagyrabecsüléssel fordulunk a városban működő kulturális közösségek vezetőihez, a helyi művelődési intézmények igazgatóihoz, valamint mindazokhoz, akik támogatni kívánják tevékenységünket.

Tanácskozásainkat negyedévente tervezzük megtartani a Martonosi Pál Városi Könyvtárban, ahová szívesen meghívjuk a segítőkész, együttműködésre nyitott halasi polgárokat. Reméljük, hogy jóakaratú javaslatainkkal és tevékenységünkkel elősegítjük majd a lokálpatrióta, szakmai és értékközpontú párbeszédet városunkban.

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Lukács László szóvivő,
az alapító Szilády Áron Társaság nevében


FELHÍVÁS

NAGY SZEDER ISTVÁN (Kiskunhalas, 1907. március 8. – Kiskunhalas, 1994. július 26.) építészmérnök, kisgazda politikus, helytörté...
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Szilády Áron Társaság - Kiskunhalas
Minden jog fenntartva © 2014 Szilády Áron Társaság - design: www.euromarketing.hu.